…Üvölt.

uffy ekkor megmozdult. Angel mellkasára hajtotta fejét. A férfit ez visszazökkentette a valóságba. Elhallgatott egy kicsit, várt. Meghallotta a lány szívverését. A férfi tudta már nincs menekvés. A lány, aki mellette feküdt teljesen elrabolta a szívét. Bezárta egy ládába, amit lelakatol és a kulcsot jó messzire, hajította. Ahol senki nem találhatja meg. Angel megértette, hogy kettejük közt- akár mennyire is tagadják érzelmeiket, vagy keülik az egymással való érintkezést- ketten összetartoznak.

- Angel.- Szólalt meg Buffy.

- Te... tessék?… Jaj nekem most már mennem kéne, mert még lenne egy-két elintézni valóm.

Azzal kibújt a lány öleléséből. Felállt, megigazította ruháját, felvette cipőjét. A lányra nézett kissé segélykérően és szomorúan. Lehajolt hozzá és homlokon csókolta. Elindult határozottan az ablak felé és ugrott. Buffy odarohant az ablakhoz, de már csak a férfi árnyékét látta a homályban.

Angel mikor hazatért, már nem volt nála senki. Most legnagyobb örömére. Nem lett volna kedve senkivel sem beszélgetni. Most nem.

Lement a lakrészébe, ami az iroda alatt volt. Levetkőzött és a fürdő felé vette az irányt. Meg engedte a forró vizet és beállt alá. Becsukta a szemét.

Kapu az elveszett lelkekhez. – olvassa magában egy fehér márvány kapura volt vésve a felírat.

- A posta alatt van?

- Ha belegondolsz, még logikus is.- Szólalt meg Doyle.- Figyelj az "Orákulumok" kiszámíthatatlanok úgyhogy, ha bejutsz, ne vacakolj, kérdezz és gyere ki.- A férfi az előtte álló tálba mindenféle növényeket és egyéb dolgokat pakol.

- Te nem jössz?

- Nem lehet. Én csak a hírnök vagyok. Te vagy a harcos, ha tiszta a lelked és ezt jól csinálom.- Bebocsátásért esdeklünk hozzátok… Akkor túlélhetjük.- A tálból nagy láng csap föl. Ezzel egyidejűleg az ajtó is kinyílt. A szobát fényár úsztatja, alig lehet látni valamit is.- Mehetsz!- Kiált fel Doyle.

Angel besétál. Odabent két fura lény fogadta őt. Mindketten emberszabásúak, csak a színük kék. 

- Kövess minket alacsonyabb rendű lény!- Szólal meg először.

- Mi szél hozott?- Kérdezi a nő.

- Nem kellene…- Az ajtó bezárult.

- Megidéztél, de nem hoztál ajándékot.

Angel lepillant az órájára és levesz.

- Ezt hoztam.- És abban a pillanatban, amint ezt kimondta az óra már repült is a nő kinyújtott kezébe.

- Szeretem az időt, olyan kicsi és olyan sok van belőle.

- Nos?- Kérdezi a férfi.

- Mi történt velem?

- Tehát igaz bátyám…- Fordul a férfi felé.

- Többé már nem harcos.- Folytatja az elkezdett mondatot.

- A démon vére akkor nem a "Létező erők" csinálták.- Nézi a fel és alá járkáló lényeket.

- Létező erők!- Mondja meglepetten a férfi.- Megmentetted az emberiséget? Megelőzted az apokalipszist?

- Legyőztél egy mohra démont, az élet megy tovább.- Folytatja a nő.

- Az emberéletem. Nem mérgeztek, vagy átkoztak meg?- Kérdezi Angel, aki még mindig nem hiszi el, hogy mi történt.

A nő felemeli a kezét és hallgat, majd leengedi.

- A látnokok szerint nem. Ha így történt, akkor így kell lennie.

- Mostantól úgy élsz, és úgy halsz meg, mint bármelyik halandó.

- Te is átéled a kínokat és a gyönyöröket.

- Amit mi szolgálunk többé nem az, amit te szolgálsz. Nincsenek kötelezettségeid.- A férfi és a nő összetalálkozik, megfordulnak és elindulnak egy végtelenbe torkolló folyosón.

- Ennyi szabad vagyok?- Kiált utánuk Angel. De választ nem kap. A férfi megfordul és suhint egyet a kezével. Ennek hatására Angel kirepül a ajtón, amin jött.

- Mi az, nem sikerült?- Kérdezi Doyle kíváncsian aggódva.

- De igen.

- Elég gyorsan végeztél.

- Mi?

- Nézz az órádra.

- Á, nem tudok. Legközelebb figyelmeztess, arra, hogy hozzak ajándékot.

- Tudtam, hogy elfelejtettem valamit. Mi történt, mit mondtak?

- Egy kicsit összezavartak, de a lényeg az, hogy igaz. Szabad vagyok.

- Nem tudom elhinni.

- Én sem vagy is, most mihez kezdjek? Egy teljesen új élet áll előttem. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem.

- Nem baj, majd rájössz. Innentől kezdve azt csinálhatsz, amit akarsz. A kérdés csak az, hogy mit akarsz?

A fürdővíz szinte teljesen elárassztotta a fürdőt, mire Angel magához tért. Elzárta a csapot, magára húzott egy inget meg egy nadrágot és felment az irodába. Levett a polcról egy könyvet. Leült az asztalához. Észreveszi, hogy kilóg a könyvből valami. Egy fénykép. Buffy fényképe. Ez az egyetlen, ami maradt neki belőle.

- Ma reggel locsoltam meg ezt a virágot és most nézd meg! Én mondom neked, bárhová is megy Buffy sötét erők, követik.

- Miatta hervadt el?

- Mi mással magyaráznád meg?

- Féltékenység?

- Hogy féltékeny vagyok rá? Ugyan kérlek.

- Csak egy elmélet.

- Az vagy sem az életünk olyan, mint egy kaleidoszkóp.

- Honnan veszed Angel még csak egy napja ember.

- De ebből már két és fél órát töltöttek lent a lakásán. Együtt.

- És? Nem érdemelnek meg egy kis boldogságot azután, amin átmentek?

- Had magyarázzak el egy- két dolgot. OK. Szenvednek és harcolnak, de ez már megszokott, most viszont amíg ők egymásnak esnek, addig a világ, ahogy mi ismerjük darabokra, hullik.

- De már nem ül rajta az átok. És nem is biztos, hogy ők most…

- Ugyan már… elemészti őket a tiltott szerelem. Hónapok óta nem is látták egymást, Angel váratlanul ember lesz… persze, biztos csak teáznak és sütit esznek.